A koronavírus sok területen felülírta, ahogyan eddig éltünk és dolgoztunk. Az üzemeltetési vezetők számos nehézséggel néztek már eddig is szembe, amelyek felkészítették őket az előttük álló kihívásokra.
„Szinte lehetetlen anélkül beszélni a COVID-19-ről intézményi és kereskedelmi létesítményekben, hogy szóba ne kerülne, mi mindenre volt hatással” – ismeri el Dan Hounsell a Facilitiesnet főszerkesztője.
És valóban, a karbantartási szakemberek és mérnökök a világban mindenütt ma is folyamatosan azon dolgoznak, hogyan akadályozhatnák meg még eredményesebben a koronavírus terjedését.
Ebben a szellemben korszerűsítik az épületek beléptetési protokollját, a mellékhelyiségeket, tantermeket, irodákat, orvosi rendelőket és várókat, kórházi osztályokat. A takarításra és a létesítményekben való mozgásra vonatkozó szabályozások is személyes biztonságot tartják szem előtt.
Nem csoda, ha sok menedzser - felmérve a járvány rövid és hosszútávú hatásait - nyomasztónak érzi a helyzetet.
Dan Hounsell azonban arra emlékeztet, hogy
„a vezetők számos változáson mentek már keresztül, amelyek felkészítették őket az előttük álló kihívásokra”.
Olyan kihívásokra, mint a szűkös költségvetés, a csökkenő munkaerő, vagy az adatalapú működés.
Szűkülő költségvetés
A COVID-19 sok szervezet pénzügyi tervét borította fel, ami a vezetőket óvatos költekezésre, vagy még inkább takarékosságra késztette.
„Ám egy olyan szakmában, amely évek óta a „többet kevesebből” üzemmódban működik, ez nem újdonság” – hangsúlyozza Hounsell.
Csökkenő munkaerő
Kétségtelen, a járvány kihat a szervezetek munkaerőállományára is. Ám az üzemeltetési piacon dolgozó menedzsereknek már évek óta meg kell birkózniuk az idősebb alkalmazottak folyamatos nyugdíjazásával, így többnyire kész stratégiájuk van is az új munkaerő toborzására, alkalmazására és megtartására.
Az adatalapú működés
A döntéshozók a létesítmények teljes területéről származó adatokat elemezve keresik a
költséghatékony megoldásokat. Az üzemeltetési szakemberek, akik napi szinten a legkülönbözőbb karbantartási rendszerekből nyert adatokkal dolgoznak – gondoljunk a CMMS, BAS, és almérő rendszerekre, a foglaltság érzékelőkre vagy a rezgéselemző műszerek adataira –, kész válaszokkal tudják támogatni a döntéshozókat.
Kétségtelen, hogy a járvány valós és jelentős kihívást jelent az üzemeltetési vezetők és szervezeteik számára. Ugyanakkor lehetőséget is teremt, hogy megmutassák, mennyire felkészülten tudják segíteni a szervezeteket az előttünk álló helyzetek kezelésében.