FbPixel
2024 március 28.
Jövő

Városfejlesztés: a járvány csak felgyorsítja a már elindult folyamatokat

Városfejlesztés: a járvány csak felgyorsítja a már elindult folyamatokat

…vélekedik Norman Foster, a Foster + Partners alapítója arról a kérdésről, hogy vajon a koronavírus megváltoztatja-e a városainkat. A brit építész egy az ENSZ polgármestereinek rendezett fórumán fejtette ki meglátásait a krízishelyzetet és a jövő városait illetően.

Ahhoz, hogy messzire tudj tekinteni, először hátra kell nézned. Ez az alapgondolat vezérelte Fostert az esemény nyitóbeszédének megírásakor. Ennek az elvnek a jegyében a történelemre irányítja a figyelmet, és arra, hogy érdemes tanulni és következtetéseket levonni a múlt eseményeiből. A világ átvészelt már egy világjárványt 1918 és 1920 között, ám ez nem csak lezárásokat, karantént és maszkviselési szabályokat hozott magával, hanem társadalmi és kulturális forradalmat is. Ennek eredményeként épültek meg a nagy közösségi terek, bevásárlóközpontok és mozik.

Foster úgy véli, hogy minden válság csupán rámutat arra, ami szükségszerű, és felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyek már korábban elindultak, és egyébként is bekövetkeztek volna. A történelem során általában már a krízishelyzetek kialakulása előtt jelen voltak azok a trendek, amelyek később mindennapivá váltak.

Példák a történelemből

Erre jó példaként szolgál London történelme is. Gondoljunk akár az 1666-os tűzvészre, amelynek hatására a korábbi fa alapú építkezést felváltotta a tűzálló téglák használata, vagy a 19. századi kolerajárványra, amely felgyorsította a modern csatornarendszer kialakítását. Foster ezekkel kapcsolatban megemlíti, hogy mind olyan fejlesztések voltak, melyeknek bevezetése előbb-utóbb elkerülhetetlen lett volna, hiszen a városok folyamatosan fejlődnek és tanulnak egymástól. A most zajló változások is hasonlóak ezekhez: a járvány nélkül is sor kerülne rájuk, ám most várhatóan gyorsabban lezajlanak majd.

A kulcsszó: a mobilitás

Foster szerint napjaink legfontosabb kérdésévé a mobilitás válik, pontosabban az emberek, árucikkek és az információ mobilitása. Melyek azok a trendek, amelyek ezzel kapcsolatosan már megjelentek?

  • átállás az elektromos járművekre
  • dróntechnológia használata az áruszállításban
  • fuvarmegosztás és elektromos eszközök bérlése (pl. Uber, MOL Limo)

Ezeknek a törekvéseknek köszönhetően a városokban kevesebb járművek számára fenntartott helyre lesz szükség, így több tér jut a zöld felületeknek. Megfigyelhető az a tendencia is, hogy manapság a fiatalabb generáció kevésbé tartja feltétlenül szükségesnek, hogy saját eszközöket (pl. saját autót) birtokoljon, ez pedig kedvező a fent említettek szempontjából.

A munkavégzést illetően is láthatóak azok a trendek, amelyek már korábban megjelentek, ám a járványhelyzet sok városban normává tett:

  • gyakoribb az otthonról végzett munka
  • nagyobb az igény a személyes találkozásokra, de nagyobb hangsúly kerül a megfelelően kialakított közösségi terekre és a szükséges higiéniára is
  • rugalmasabb a munkaidő és kevesebb az utazás

Kiemelendők mindezek mellett a zöld építészeti trendek is, ám ebben Foster szerint még van hová fejlődnie a városoknak. Ennek kapcsán a vírus megjelenésével nagyobb hangsúlyt kapott a természetes szellőzés, amely egészségügyi és termelékenységi szempontok miatt is fontossá vált. Az építész rámutatott továbbá arra is, hogy a zöldfelületek szintén nélkülözhetetlenek nemcsak a klímavédelem, de egy élhető város megteremtése érdekében is.

Újdonság az emberek hozzáállása a változáshoz

Foster szerint az emberek még soha nem látott nyitottsággal viszonyulnak a jelenlegi változásokhoz, és ez számos lehetőséget ad arra, hogy még hatékonyabban küzdjünk egy jobb minőségű városi életmód kialakításáért és környezetünk védelméért. Várhatóan 30 éven belül 2,5 milliárddal több ember lakhelyéül szolgálnak majd a városok, ahol egyre több lehetőség, ötlet és egyre nagyobb gazdasági növekedés lesz elérhető. Éppen ezért abban, hogy a sűrűn lakott európai városok a fenntartható fejlődés mintaképei lehessenek, kiemelt szerepe van a városvezetőknek és az őket támogató csapatoknak.

Forrás: fosterandpartners.com, fotó: normanfosterfoundation.org

Kökényesi-Szili Eszter
36 cikk