FbPixel
2024 október 09.
Jövő

Kis-Szölgyémi Ferenc: saját fejlesztésű takarítórobot áll munkába

Kis-Szölgyémi Ferenc: saját fejlesztésű takarítórobot áll munkába

ICA után ROBIN tarolhatja le a piacot, de nagyon. Húsz új, saját fejlesztésű takarító robotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren – közölte sajtóbemutatón a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója, Kis–Szölgyémi Ferenc.

“Több száz millió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el” – mondta KisSzölgyémi Ferenc, a B+N vezérigazgatója.

A robot hardverét, vagyis a szerkezetét egy olasz cég gyártja. A magyarok a mérnöki, technikusi és informatikai munka eredményét teszik bele. A vezető azt is elárulta, hogy a vezérlő programot más munkákra is alkalmazni szeretnék, egyebek között az egészségügy területén.

B+N FEJLESZTÉS: ROBIN

A hazai ingatlanüzemeltetési ipar egyik meghatározó cége (5 millió kezelt négyzetméter, 4500 dolgozó) önerőből, két év alatt fejlesztette ki a robotot. Az első verzió még a LACI nevet viselte, majd jött ICA (Integrated Cleaning Assistant), a legújabb verziónak adták a ROBIN nevet. A jelenlegi flottát húszasával tervezik bővíteni.

Kis–Szölgyémi Ferenc: Saját fejlesztésű takarítórobot áll munkába

Kis–Szölgyémi Ferenc: Saját fejlesztésű takarítórobot áll munkába

Az első új fejlesztésű robotok a Honvéd Kórházban, a Groupama Arénában és a ferihegyi repülőtéren állnak munkába még idén. A robotot irányító alkalmazott munkaidejének kb. 20-30 százalékát teszi ki az eszköz távkezelése, feltöltése, ellenőrzése, s ennek köszönhetően növekedhet a takarítói munka hatékonysága – mondta Kis-Szölgyémi Ferenc.

A robot egybefüggő, nagy területek (legalább 300 négyzetméter), mint például a repülőtéri terminálok, kórházi folyosók hatékony kiszolgálására a legalkalmasabb. Egy műszak alatt kb. 1500 négyzetmétert tud kiszolgálni, önállóan tervezi a bejárási útvonalat az előzetesen elkészített takarítási helyszíntérkép alapján. Egyedi vezérlőrendszere segít abban, hogy kikerülje a váratlan akadályt, megjegyzi és visszatér a kihagyott területekre, a munkáról pedig automatikus feljegyzést készít

fmbusiness.hu
510 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.