FbPixel
2024 április 19.
Külföld

Applikációt díjazott az International Facilities Management Association

Applikációt díjazott az International Facilities Management Association

Az amerikai Eurest Services applikációfejlesztésbe fektetett, és mindez gyümölcsözőnek bizonyult: az újításnak köszönhetően olyan növekedést értek el, amellyel a szakma elismerését is kivívták. Az applikáció használata nagyban hozzájárult a munkatársak fejlesztéséhez, elköteleződésük megerősítéséhez és a cégről való gondolkodás megváltoztatásához, ami számokban is mérhető eredményekhez vezetett.

A munkavállalók elkötelezése az FM-szektorban is komoly fejtörést okoz, éppen ezért folyamatos az eszközök kutatása, fejlesztése, tesztelése. Az amerikai Compass Group létesítményüzemeltetéssel foglalkozó leányvállalata, az Eurest Services 2019 márciusában indította útjára új alkalmazását. Az app célja a kommunikáció hatékonyabbá tétele és a munkavállalók elköteleződésének növelése volt, az eredmények pedig magukért beszéltek: a fontosabb mutatók szerint a cég jelentős fejlődést ért el viszonylag rövid időn belül.

Mitől lesz egy alkalmazás díjnyertes?

Az applikáció lényege a célzott kommunikáció, melynek középpontjában a biztonsággal, a fenntarthatósággal, az innovatív megoldásokkal és a munkahelyi tapasztalatokkal kapcsolatos üzenetek állnak. A stratégiai üzenetküldés során szervezeti híreket és az iparággal kapcsolatos friss tudnivalókat osztanak meg, valamint tájékoztatást az előrelépési lehetőségekről.

Emellett lehetőséget biztosítanak a jól bevált gyakorlatok megosztására is, cselekvésre ösztönözve a munkatársakat. Az alkalmazás az egész országban, a cég mind a 4000 munkavállalójának lehetőséget biztosít a párbeszédre.

A hasznosság mellett termeszétesen kiemelten fontos az is, hogy a felület átlátható, könnyen kezelhető, figyelemfelkeltő és ösztönző legyen.

Összességében elmondható, hogy az applikáció használata nagyban hozzájárult a munkatársak fejlesztéséhez, elköteleződésük megerősítéséhez és a cégről való gondolkodás megváltoztatásához, ami számokban is mérhető eredményekhez vezetett.

Milyen számokat tud hozni, ha jól működik?

Az Eurest Services példája megmutatta, hogy egy jól felépített, gondosan felügyelt és folyamatosan frissülő alkalmazás jelentős mértékben képes növelni a cég számára fontos mutatókat. Az alábbi 1 éven belül (2019. május 1 – 2020. április 30.) mért eredmények az applikáció használatának tudhatók be:

A balesetek száma 28%-kal csökkent.
A munkavállalók megtartása (az óraszámokat mérve) 7,3%-kal javult.
A vállalat jó megítélése összességében 23%-kal nőtt.
A juttatási programra való éves beiratkozás 5%-kal növekedett.
Az applikáció használatának jelentős szerepe volt az ügyfélmegtartási és értékesítési stratégiában is, különösen egy kiemelt partner tekintetében, aki egyedül 35 millió dolláros éves bevételt jelent a cég számára.

Ennek köszönhetően nyerte el az Eurest Services a George Graves-díjat. Ezt az elismerést a létesítményüzemeltetés területén mindig olyan személyeknek vagy csapatoknak ítéli oda az International Facilities Management Association (Nemzetközi Létesítményüzemeltetési Egyesület), akiknek programja vagy ötlete pozitív hatással volt szervezetükre, és jelentősen hozzájárult a sikerükhöz.

„A sikeresen működő applikáció létrejötte rengeteg időbefektetést és hozzáértést igényelt a csapattól, de úgy gondolom, ez az eddigi legjobb befektetésünk, amit ez az iparági elismerés is megerősít” – emelte ki a projekt kapcsán David Hogland, az Eurest Services elnöke.

fmbusiness.hu
415 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.