FbPixel
2024 március 28.
Építési technológiák

Energiatakarékosság: jönnek a négy- és ötrétegű üvegszerkezetek

Energiatakarékosság: jönnek a négy- és ötrétegű üvegszerkezetek

A legújabb piaci igények és követelmények, illetve az ezeket követő építészeti technológiák a négy- és ötrétegű üvegszerkezetek irányába mutatnak, ezek a további üvegrétegeknek, illetve a köztük lévő légréseknek köszönhetően még kedvezőbb hatásfokot biztosítanak. Ezek gyártását teszi lehetővé az országban elsőként a CE Glass Zrt.-nél megvalósult beruházás.

 

Uniós támogatással bővítette hőszigetelőüveg-gyártási kapacitását Szeged határában, szatymazi üzemében a CE Glass Zrt., a fejlesztésnek köszönhetően csökkent az egy termékre jutó energiafelhasználás és a selejtarány - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. A közlemény szerint a 815 millió forintos beruházás költségeiből 400 millió forintot fedezett vissza nem térítendő európai uniós támogatás.

A hőszigetelt üvegszerkezet technológiai fejlődése

 Az 1970-es, 1980-as évektől elterjedő hőszigetelt üvegszerkezetek a technológia fejlődésével két- vagy három-rétegűvé váltak, az egyes üvegrétegek között pedig rossz hőátadó-képességű argon- vagy kriptongáz növeli a rendszer hőgátló-képességét. A legújabb piaci igények és követelmények, illetve az ezeket követő építészeti technológiák a négy- és ötrétegű üvegszerkezetek irányába mutatnak, ezek a további üvegrétegeknek, illetve a köztük lévő légréseknek köszönhetően még kedvezőbb hatásfokot biztosítanak.

Ezek gyártását teszi lehetővé az országban elsőként a CE Glass Zrt.-nél megvalósult beruházás. Egy új laminálógépet szereztek be, amely innovatív és energiatakarékos fűtési és konvekciós eljárással működik, és a korábbi négy-, hatórás sütési ciklusokat egy-két órára rövidíti. Az egy termékre jutó energiafelhasználás így 50 százalékkal is csökkenthető.

Üvegtörés: a feszültség okozta törés gyakorlatilag teljesen elkerülhető

Üzembe állítottak egy vertikális CNC-megmunkáló központot is, amelynek alkalmazásával az üvegszerkezetek terhelése csökkenthető, így a feszültség okozta törés gyakorlatilag teljesen elkerülhető. Ezzel nemcsak a selejtarány 30-40 százalékos csökkenése érhető el, hanem az előállított termékek élettartama is jelentősen növekszik.

A projekt keretében bővítették a cég üzemterületét is

Az új technológiával gyártott termékek felhasználhatók irodaházakban, szórakoztató létesítményekben is nagyméretű biztonsági üvegként, ezzel az épületek üzemeltetéséhez szükséges energia 30-40 százalékkal csökkenthető. Az üvegfelületek magasabb fényáteresztő képességének köszönhetően a villamosenergia-fogyasztás is jelentősen mérsékelhető.

Szilánk

Varga Gusztáv több mint százéves hagyomány folytatásaként 1989-ben nyitotta meg Szilánk néven képkeretező és üvegező műhelyét Szegeden. A vállalkozás az évek során nagykereskedelemmel, üvegfeldolgozással, szigetelőüveg előállítással és üvegipari gépek gyártásával bővítette tevékenységi körét, és kilépett a nemzetközi piacra. A tevékenységét CE Glass néven folytató vállalkozás új termelő és logisztikai központját Szeged határában, Szatymazon 2012-ben adták át.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a csoporthoz tartozó, 2021-ben 134 alkalmazottat foglalkoztató CE Glass Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 7,546 milliárd forint volt, ami több mint 34 százalékkal haladta meg a 2020-ast. A vállalkozás forgalmának csaknem 40 százaléka származott exportból. A cég 2020-ban 969 millió, 2021-ben 1,519 milliárd forint adózott eredményt ért el.

(MTI. Fotó: ceglass.eu)

fmbusiness.hu
403 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.