FbPixel
Öko

Új ökoturisztikai központ létesül

Új ökoturisztikai központ létesül

Ökoturisztikai beruházás indul a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára a mórahalmi polgármesteri hivatalban tartott projektnyitó eseményen kihangsúlyozta, hogy a fejlesztés példaértékű, hiszen új munkahelyeket teremt, hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez, és mintát ad arra, hogyan lehet a természetvédelem, a turizmus és a helyi közösségek érdekeit összehangolni - áll a közleményben.

800 négyzetméteren

A projekt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és Mórahalom Városi Önkormányzat konzorciumi együttműködésében valósul meg.

A fejlesztésnek köszönhetően Mórahalom határában egy 800 négyzetméteres, modern gólyamenedékház és látogatóközpont létesül, ahol interaktív kiállítások, természetfilmek, közösségi terek, gyógynövénykert és játszótér várja majd a látogatókat. Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, a beruházás részeként öt új kilátó - a Nádirigó, Levelibéka, Bölömbika, Bivalyos teraszos és az Ökológiai kilátó - is épül, ahonnan páratlan panoráma nyílik majd a szikes tavakra és a környező élővilágra, az Ökológiai kilátó pedig csónakkal is megközelíthető lesz.

A természetjárók és családok számára tanösvények, köztük egy interaktív, vízipók tematikájú tanösvény és játszótér is készül, ahol a legkisebbek is játékosan ismerkedhetnek meg a Kiskunság élővilágával.

Nagyszéksós-tói szálláshelyek energetikai korszerűsítése

A tájékoztatóból kiderül, hogy a fejlesztés részeként látványkarámmá alakítják át a meglévő állatbeállót és környezetét, így a látogatók testközelből figyelhetik meg a térség ikonikus állatait. A Nagyszéksós-tói szálláshelyek energetikai korszerűsítése és kertészeti rendezése is megtörténik, hogy a vendégek a lehető legkomfortosabb környezetben pihenhessenek. A fejlesztéshez kapcsolódóan tematikus túrák, természetvédelmi programok, fotóstúrák és közösségi események is várják majd az érdeklődőket.

Forrás: MTI, fotó: Agrárminisztérium facebook oldala

fmbusiness.hu
613 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.