FbPixel
2023 december 05.
Külföld

Átadták a világ legnagyobb irodaházát

Átadták a világ legnagyobb irodaházát

Az eddigi csúcstartó, a Pentagon így hosszú idő után  már csak a második - tudta meg az fmbusiness.hu.

Megépült a világ legnagyobb irodaháza, amely nagyobb, mint a Pentagon – adta hírül a CNN. Az új irodaház Indiában található és gyémántkereskedők központja lesz. A Pentagon 8 évtizedig tudhatta magáénak a legnagyobb irodaház címet.

A Surat Diamond Bourse 32 milliárd rúpiás keretből, azaz 388 millió dollárból épült meg. Az ingatlanban 131 lift található, valamint étkező-, kiskereskedelmi-, wellness- és konferencia-létesítmények. Az információk szerint 65 ezren dolgoznak majd a „minivárosnak” is nevezhető irodaépületben.

A gyémántfeldolgozás központja

A beruházás célja, hogy a gyémántfeldolgozás központjának számító Gujarat államban egy helyen összpontosuljon az iparág több területe: a tervek szerint ebben az épületben vágnák, csiszolnák és adnák el a világon fellelhető gyémántok túlnyomó részét.

Az épületet az indiai Morphogenesis építésziroda tervezte egy nemzetközi tervpályázatot követően.

A Pentagon felülmúlása nem szerepelt a versenykiírásban, mondta Gadhavi a CNN-nek. A projekt méretét inkább a kereslet szabta meg, hozzátéve, hogy az irodákat gyémántgyártó cégek vásárolták meg az építkezés előtt.

Covid 2 évet elvett, novemberben érkeznek a dolgozók az irodába

Mint azt a CNN írja, a világ legnagyobb irodakomplexuma a tervek szerint novemberben fogadja első lakóit négy évnyi építési munka után, amelyből kettőt a Covid okozta késések hátráltattak. A hivatalos megnyitót várhatóan Narendra Modi indiai miniszterelnök tartja, aki Gujaratban született.

Forrás, kép: CNN, suratdiamondbourse.in

fmbusiness.hu
351 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.