Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora elmondta, hogy már nem csak Magyarország, hanem a közép-kelet-európai régió kiemelkedő felsőoktatási intézménye és a legnagyobb hazai betegellátó is.
A Semmelweis Egyetem Rehabilitációs Klinikája az ország egyik vezető, súlyos sérültek ellátását végző szakmai centruma, ahol évente megközelítőleg 3500 olyan pácienst kezelnek, akik betegség vagy baleset következtében veszítették el - részben vagy teljesen - önellátási, mozgási, gondolkodási vagy beszédképességüket.
Merkely Béla elmondta, hogy a mozgásukban korlátozott betegek rehabilitációjában kulcsszerepe van a kondíció javításának, az ezt szolgáló testmozgásnak, ami ahhoz kell, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb életminőséget tudják biztosítani a pácienseknek.
Rámutatott: a rehabilitáció megtervezéséhez elengedhetetlen, hogy megfelelő információ álljon rendelkezésre a páciens szívének, tüdejének, izomzatának, anyagcseréjének állapotáról. A megújult teljesítményélettani labor és spiroergometriai berendezés lehetővé teszi, hogy azoknál a betegeknél is elvégezzék a terheléses vizsgálatot, akiknél futópadon vagy kerékpáron ez nem kivitelezhető.
Traumatológiával, idegsebészettel, neurointervencióval, rehabilitációval bővültek
A rektor kitért arra, hogy a SE ma már nem csak Magyarország, hanem a közép-kelet-európai régió kiemelkedő felsőoktatási intézménye és a legnagyobb hazai betegellátó is.
Az egyre szélesedő portfóliónak köszönhetően az elmúlt időszakban traumatológiával, idegsebészettel, neurointervencióval, rehabilitációval bővültek, és március 1-jétől a mozgásszervi ellátás teljes spektruma is megjelent az ellátásukban - tette hozzá.
Kórházüzemeltetés: speciális spiroergometriai készülék
Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, a most átadott speciális spiroergometriai készülék a parasportolók teljesítménydiagnosztikájára is alkalmas, ezért felfrissítették a klinika, az egyetem és a Magyar Paralimpiai Bizottság közötti együttműködést egy szándéknyilatkozat formájában.
Cserháti Péter klinikaigazgató azt mondta, az egyetem műszaki és anyagi segítségével újult meg a spiroergometriai labor.
Elmondta, fontos egy ilyen készülék és labor, hiszen abban segíti a szakembereket, hogy eldönthessék: egy gyakran társbetegségekkel küzdő, jellemzően nem sportoló múlttal rendelkező páciensnél milyen rehabilitációs mozgás végezhető.
Forrás: MTI, fotók: MTI/Purger Tamás