FbPixel
2024 április 19.

Építési technológiák

Megalakult a Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat az ÉVOSZ keretein belül

A hazai építőanyag-gyártókat követően saját tagozatot alapítottak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (ÉVOSZ-on) belül a magyar építőanyag-kereskedők is. A frissen kinevezett Juhász Attila elmondta, a közel ezer kereskedő 30 ezer dolgozójának a jövője és biztonsága az egyik legfontosabb, hiszen az ő érdekeiket hivatottak képviselni -

Az Év Tetője: nívódíjat kapott a Nyugati pályaudvar tetőfedésének kivitelezője

Kihirdették az Év Tetője 2023 pályázat nívódíjasait, kategória- és különdíjasait, valamint az elismerő oklevéllel jutalmazott pályázatokat - közölte  az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége az MTI-vel. Az fmbusiness.hu a szakmai szövetség közösségi média oldalán megtalálta az összes díjazottat, a cikk végén végigolvasható az

Energiatakarékosság: jönnek a négy- és ötrétegű üvegszerkezetek

A legújabb piaci igények és követelmények, illetve az ezeket követő építészeti technológiák a négy- és ötrétegű üvegszerkezetek irányába mutatnak, ezek a további üvegrétegeknek, illetve a köztük lévő légréseknek köszönhetően még kedvezőbb hatásfokot biztosítanak. Ezek gyártását teszi lehetővé az országban elsőként a CE Glass Zrt.-nél megvalósult

Szakmai programokkal erősített a Construma

30 ezer látogatót vonzott a 2023-as Construma építőipari kiállítás.  Nagyot erősödtek a szakmai programok, évről-évre egyre többen vesznek részt a workshopokon, kerekasztal-beszélgetéseken, konferenciákon és továbbképzéseken.

Magyar cég innovációjáért rajong a világ

Piros Attila, a Saint-Gobain Hungary vezérigazgatója a nyolcadik Bizalom Gálán vehette át a legmagasabb üzleti kategória nagydíját, a Leader Of The Year trófeát a nagyvállalati kategóriában. A díjazott vezető nemcsak a cége szakmai sikereire és innovációira büszke, de arra is, hogy munkatársai is a szívükön

Változó trendek: körforgásos építőipar

Az építőiparban egyre általánosabbá válik a fenntarthatósági szempontok előtérbe helyezése és a körforgásos gazdaság támogatása. Ma már több országban – például Finnországban is – megfigyelhető az az új tendencia, amely szerint már nem csak az újonnan előállított nyersanyagokat alkalmazzák az építési munkálatok során, hanem egyre

Moduláris épületek: új építészeti kategória született

Stratégiai együttműködést kötött a Masterplast és a KÉSZ Csoport. Az együttműködéssel új építészeti kategóriát hoznak létre. Moduláris épületeket. Az együttműködési szerződés aláírására stílszerűen az első, már megépült moduláris irodaépületben került sor.

Csökkent az építőipari termelés volumene

2022 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,9%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - olvasható a KSH gyorsjelentésében. Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 1,1%-kal nőtt, az egyéb építményeké 12,7%-kal csökkent. Az fmbusiness.hu építőipari gyorsjelentés-összefoglaló cikke a KSH adataiból.

Néhány környezetbarát megoldástól még nem lesz fenntartható egy épület

A fenntarthatóság nagyon felkapott téma a létesítményüzemeltetés területén is, ám fenntartható szempontoknak megfelelni nem is olyan egyszerű, mint azt korábban sokan gondolták. Nem elegendő zöldnek lenni, ügyelni kell az emberek egészségére és a rugalmasságra is.

A „fehér doboz” megtöltése – Hogyan dolgozik a fit-out kivitelező?

A bérbeadók általában fehér falakkal, neutrális mennyezettel, szerkezetkész állapotban adják át a kereskedelmi ingatlanokat, irodákat a bérlőknek. Hogy hogyan lesz ebből a „fehér dobozból” a bérlő igényeihez igazított egyedi mégis funkcionális tér, az már a fit-out csapaton múlik.