Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. Az idei bevallási szezonban debütált a kérdés-felelet módú kitöltési funkció – értesült az fmbusiness.hu szerkesztősége.
Idén a NAV 5,6 millió magánszemélynek készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az érintettek jelentős részének minden jövedelmét tartalmazza a kiajánlott tervezet, de vannak olyan bevételek, amelyekről a hivatalnak nincs adata a kitöltéshez – magyarázta az elnök, példaként pedig a lakáskiadást emelte ki.
170 ezer lakáskiadás „működik” a NAV szja-bevallása szerint
Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke elmondta, hogy a tavalyi szja-bevallás tanúsága szerint 170 ezren adták ki lakásukat, közülük azoknak szerepelt csak a tervezetében - a NAV által előre kitöltve - az ebből származó jövedelem, akik cégnek, gazdálkodónak adták ki ingatlanjukat.
Ha a bérbe vevő nem vállalkozó, hanem magánszemély, arról a NAV-nak nincs adata, így az a kiajánlott tervezetben nem szerepel.
Tavaly például (a bevallási adatok alapján) 82 ezren adhatták ki magánszemélyeknek a lakásukat, hiszen ennyien egészítették ki az szja-bevallás ingatlanbérbeadásra vonatkozó sorát. Tekintettel arra, hogy egyre fejlettebbek a NAV kockázatelemző modelljei, idén erre a kiegészítésre mindenképp érdemes odafigyelni – javasolta az elnök.
Mi történik, ha valakinek több lakása van?
Ha valakinek például több lakása van, akkor a kockázatkezelő rendszer könnyedén meg tudja vizsgálni, hogy szerepel-e az szja-bevallásában az ingatlan hasznosításából (például bérbeadásból) származó jövedelem – jegyezte meg a NAV elnöke.
Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, a NAV legújabb fejlesztésére többek között azért volt szükség, mert míg a revizorok munkáját megkönnyíti az egyre pontosabb kockázatelemzés, addig az adózói visszajelzések szerint a lakásukat kiadó vagy eladó magánszemélyek nehezen boldogulnak a bevallás kiegészítésével.
Annak érdekében, hogy több mint 200 ezer magánszemély önállóan, külső segítség nélkül is ki tudja egészíteni a tervezetét, jelentős fejlesztői kapacitást fordított a NAV arra, hogy még az idei bevallási szezonban debütálhasson a kérdés-felelet módú kitöltési funkció.
Forrás: MTI, fotó: MTI/Czeglédi Zsolt