Rekordokat dönt meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma – mondta Lóga Máté a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport igazgatóságának elnöke.
Az államtitkár kiemelte, komoly munkát tett bele a magyar légiközlekedési ökoszisztéma, és legfőképpen a Budapest Airport és a HungaroControl, hogy erős stratégiai együttműködésben sikerült leküzdeni a korábbi késéseket, a menetrendek javultak. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy sokkal pontosabb érkezésekkel és indulásokkal lehet számolni, és ez az utasélményt is nagyban javítja.
Vasúttal a reptérre?
Lóga Máté szólt arról is, hogy szeretnének kialakítani közvetlen vasúti elérhetőséget Budapest városközpont és a repülőtér között, mindezt úgy, hogy a vonalat becsatlakoztatják az országos gerinchálózatba, így a vidéki nagyvárosok számára is elérhetővé válik repülőtér.
Az államtitkár elmondta, a repülőtéren megépül a 3-as terminál. A Budapest Airport visszavásárlásának egyik sarokköve volt, hogy a jövőbeli fejlesztéseket biztosítsa a magyar állam.
Megállapodás az üzemeltetővel: a 3-as terminált létre kell hozni!
A tranzakciós folyamat során megállapodás történt az üzemeltetővel arról, hogy a 3-as terminált létre kell hozni, ez 2034-2035-ig meg is fog valósulni, de az utasok számára már akár 2031-ben megnyithatják a 3-as terminál adott részét.
Forrás: MTI, fotó: bud.hu

Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.


