FbPixel
2025 november 19.
Energia

Megérkezett az első közös azeri kőolajszállítmány

Megérkezett az első közös azeri kőolajszállítmány

Megérkezett az első közös azeri kőolajszállítmány az MVM Csoport és a MOL-csoport együttműködésének eredményeként az Adria-tenger-parti Omišalj kikötőjébe - értesült az fmbusiness.hu. A tankerhajó 92 ezer tonna Azeri Light típusú nyersolajat szállított a Kaszpi-tenger térségéből, amely a törökországi Ceyhan terminálból indult útnak.

A több mint 92 ezer tonna nyersolajat szállító tankerhajó érkezése mérföldkő a májusban bejelentett kereskedelmi megállapodás megvalósításában, amelynek célja a régió ellátási portfóliójának további diverzifikálása. Az együttműködés révén a MOL évente akár 160 ezer tonnával növelheti alternatív kőolajforrásból származó feldolgozott nyersanyagmennyiségét.

„A megállapodással és az első szállítmány megérkezésével kiépült egy új ellátási lánc, amelyre hosszú távon is számíthatunk. A MOL-csoport számára kiemelten fontos, hogy a tengertől elzárt országok is biztonságos, kiszámítható és versenyképes forrásokhoz jussanak. A mostani szállítmány bebizonyította, hogy a közös logisztikai és kereskedelmi modell működőképes” – mondta Szabó Gabriel, a MOL-csoport Downstream ügyvezető igazgatója.

Kaszpi térségből származó nyersolaj

Az együttműködés keretében a MOL és az MVM közösen biztosítja a Kaszpi-térségből származó nyersolaj szállítását, kihasználva az MVM Shah Deniz mezőben szerzett részesedéséből származó kondenzátum értékesítési lehetőségeit, valamint a MOL logisztikai és finomítói kapacitásait.

„A hazai ellátásbiztonság erősítése az MVM Csoport stratégiájának egyik fontos célkitűzése, így számottevő és örömteli momentum számunkra, hogy a MOL Csoporttal kötött kereskedelmi megállapodás keretében, az első közös hajó megérkezésével a Shah Deniz tengeri földgáz mezőben termelt kondenzátum részesedésével az MVM ehhez hozzájárulhat. Az első közös logisztikai-kereskedelmi folyamat gördülékeny menedzselése mindkét fél érdeme, és egy kiszámítható együttműködési modell megalapozását jelenti” – nyilatkozta Martini Réka, az MVM Csoport stratégiai és tranzakciós igazgatója.

A két vállalat együttműködése révén most először érkezik olyan szállítmány a térségbe, amely nemcsak a MOL saját forrásain alapul, hanem az MVM által értékesített készleteket is tartalmazza. A következő hónapokban további szállítmányok várhatók, a cél pedig egy rendszeres, kiszámítható ellátási lánc kialakítása a Kaszpi-régió és Közép-Európa között.

Forrás, illusztráció: mol.hu

fmbusiness.hu
714 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.