FbPixel
2025 november 19.
Külföld

Medúzák bénították meg Nyugat-Európa legnagyobb atomerőművét

Medúzák bénították meg Nyugat-Európa legnagyobb atomerőművét

Az atomerőművek üzemeltetése precíz tervezést és felkészültséget igényel. Mégis, amikor már úgy tűnik, hogy a szakemberek minden eshetőségre készen állnak, a természet képes olyan váratlan kihívást állítani eléjük, amire senki sem számít.

Leállt hétfőn Nyugat-Európa legnagyobb atomerőművének négy blokkja az észak-franciaországi Gravelines-ben, miután a hűtésére szolgáló vízszivattyú-állomásokban tömegesen és előre nem látható módon jelentek meg medúzák - közölte az EDF francia áramszolgáltató.

Az automatikus leállások „nem voltak hatással a létesítmények biztonságára, a személyzet biztonságára vagy a környezetre” - tette hozzá a vállalat a honlapján.

Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, „ezek a leállások a szivattyútelepek szűrődobjaiban, a létesítmények nem nukleáris részében található medúzák tömeges és előre nem látható jelenlétének következményei”.

Közben zajlik az atomerőműben a karbantartási munka is

A gravelines-i erőmű így ideiglenesen teljesen leállt, mivel a másik két egység jelenleg karbantartási munkák miatt nem működik.

Az EDF tájékoztatása szerint szerint három blokk automatikusan leállt vasárnap este 11 óra és éjfél között, „a biztonsági és védelmi előírásoknak megfelelően”, egy másik egység pedig hétfőn reggel 6 óra 20 perckor szintén „automatikusan leállt”.

Az Északi-tenger partján fekvő Gravelines reaktorai számát és termelési kapacitásukat tekintve Nyugat-Európa legnagyobb atomerőműve (6 darab, egyenként 900 megawatt teljesítményű nyomottvizes reaktor). Az erőműben 2040-ig két újgenerációs (EPR2) reaktort is terveznek üzembe helyezni, amelyek teljesítménye egyenként 1600 megawatt.

Forrás: MTI, illusztráció: pixabay.com

fmbusiness.hu
714 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.